Okoskodó blog

Bizony van olyan nap hogy nem vetem be az ágyat. Elismerem,lehet rám dobálni a követ.

Mindenkinél eljön az idő amikor matracot kell cserélnie. Mivel karácsonykor mindenki jobban költekezik, valahogy mi is éppen ezt az időpontot találtuk legalkalmasabbnak a vásárlásra.

Írhatnám hogy ez a leghatékonyabb fogyókúra, ami végülis igaz, de azért senkinek sem ajánlom.

Még csak a  délelőttön vagyok túl,de ma már lefutottam a maratonit!

Van egy hatalmas tő levendulánk, ami három év alatt közel egy méteres átmérőjűre növekedett,úgyhogy bőven volt levendula amit „learathattam”.Talán azt kevesebben tudják hogy a levendulát mindenképpen érdemes levágni,mert utána még újra fog hajtani és virágozni.

A méteráruboltban egyszerű vászonanyagot vettem, amiből 10X15 cm-es zsákokat varrtam. Lila és zöld textilfestékkel festettem rá a mintát,mivel kicsi a felület,sablont nemigen lehet használni. Szerencsére ez a minta nem bonyolult,néhány zöld ág, a levendula virágait pedig lila pöttyök jelzik. Textilfestésnél arra érdemes ügyelni, hogy a festendő anyagfelület alá valamilyen nedvszívó anyagot tegyünk, mert a minta átüthet.Én újságpapírt szoktam használni.Száradás után a mintát vasalóval átvasaljuk, így az anyag mosható lesz, a minta fixálódik. Díszítőül vékony lila szalaggal kötöttem át a zsákocskák száját.

Anyagköltség:

Vászonanyag 650 Ft/m

Textifesték: 300-650 Ft-ig(mennyiségtől függ)

Lila szalag: 20 Ft/m

Vilmos herceg és felesége Kate, álláshirdetést adott fel, amelyben asszisztenst keresnek. A feladatok között az ezüstkészlet polírozása, kutyasétáltatás, főzés, takarítás szerepelnek. Elgondolkodtam, vajon alkalmas lennék-e a feladatra, mint teljesen hétköznapi, dolgozó anyuka.

Persze nem jutottunk el odáig hogy kifessük a kis sógyurma díszeket(le a kalappal azon anyukák előtt akiknek mindenre jut ideje), de azért jól szórakoztuk!

Bár csak egy gyermekem van, a karácsonyra való készülés pontosan ugyanakkora kupival járt,mintha tízen lennének!

Gondoltam hogy egy kétévest már be lehet vonni, mindenféle ajándékkészítésbe, ezúttal a sógyurmát választottam (aki nem ismeri annak elárulom hogy só,liszt és víz keveréke). Potom fél kiló liszttel és ugyanennyi sóval indítottam, aminek egy gigantikus méretű massza lett az ereménye-ekkor már sejthettem volna hogy itt valami gáz lesz. A lányom persze boldog lendülettel vetette bele magát a keverésbe, könyékig lisztesen (amiből a padlóra is bőven jutott), ezerrel gyúrta a masszát. Eleinte mind a kettőnknek nagyon tetszett a dolog, úgy voltam vele, hogy de jó,már ilyen nagy a lányom, milyen szupi dolgokat fogunk mi még együtt csinálni!

Persze a java csak ezután következett.....

Hagytam őt maszatolni, én pedig nekiálltam kis fenyőfákat és csillagokat szaggatni a tésztából. Ezt ő meglepett csodálkozással vette tudomásul, de a követekező lépés nem váratott sokat magára: „Anya én iiiiiiiiis!”. Ki akartam venni neki is adag tésztát, csakhogy időközben a teljes mennyiség ráépült a kezére, csuklóig. Ezt nagy nehezen lebonottam, beliszteztem a kezét hátha több már nem ragad rá. (Megjegyzem,ez egy vizsonylag naív elgondolás volt...) Ő is megpróbált fenyő és csillagformákat előállítani, ami  azt jelentette hogy minden kiszaggatott formára újabbakat nyomkodott, míg végül semmilyen formára nem emlékeztető ragacsos izék maradtak belőle. Ekkor már kezdett ideges lenni hogy folyton ráragad a kezére, én pedig azért mert folyamatosan ellenem dolgozott. Az idilli hangulat kezdett pokoliba forfulni, ő visított mert nem bírta szétnyitni az ujjait, én kiabáltam hogy várjon már egy pillanatot míg segítek, végül elérkezett az apokalipszis, aminek a végén mindeketten vörös fejjel vonultunk el a fürdőszobába kezet mosni. Ezután ő duzzogva ment kirakózni, én pedig még két órán keresztül szaggattam a formákat a gigantikus tésztahegyből,aztán betettem a sütőbe száradni.

Szóval igen kellemes kis délutánt töltöttünk együtt, és a festés még ezután következik...

Ha őszinte akarok lenni, meg kell mondanom, hogy szeretem, amikor a színes falevelekről csak úgy csöpög lefelé a köd. De azért az nem egészen normális hogy Brazília kávékészletének felét meg kell innom ha fel akarok ébredni.

Legtöbben rántva készítjük el a cukkinit, de lám mire képes az általam csak "mi van itthon"- féle főzésnek nevezett szituáció.

Az ember lánya terhessége elején azt gondolja, hogy ha nehéz is lesz a kisbabával, utána már csak jobb lesz, meg könnyebb lesz, mert mekkora hülyeség ez a „kis gyerek-kis gond, nagy gyerek-nagy gond” duma.

Előre szólok, ez nem egy vicces történet lesz! Azóta nem írtam, amióta visszamentem dolgozni és azt hiszem, ez a legjobb jele annak mennyire nem jól döntöttem. Attól tartok totálisan elveszítettem a humorérzékemet.

Hiába élünk vidéken,  a szomszédok magánéleti zűrjeitől itt se szabadulunk, nem is tudom miért gondoltam hogy ez csak a tömblakás „előnye”.

Volt egy francia kollégám,aki meg volt lepve hogy nálunk milyen sokféle leves van. És igazából nem is olyan bonyolult elkészíteni őket.

Igaz,hogy a szomszédokról már írtam pár sort, mégis, a jó idő közledtével nem bírom megállni, hogy ne elemezgessem őket egy kicsit. Itthon vagyunk, ráérek, nem?

Ma nagyon aktív voltam, már reggel bevettem egy multivitamint.

Mivel Anyukám sokat panaszkodik hogy nem tudja mit főzzön, leírom ide a tegnap esti vacsora elkészítési módját. Igazán nem bonyolult és nem kell hozzá semmi különleges alapanyag – és amíg sül, meg lehet fürdetni és vacsoráztatni a gyereket.(Persze ezt neked már nem kell megcsinálnod,Anyu,megy egyedül is)

Igen, igen, ilyet is szoktam. Most itt nem számít, hogy szőke vagyok-e vagy sem (na jó,az vagyok!), a városi autózás kényes téma nálam.

Nahát, eljött ez a nap is, úgy írhatok az Anyák Napjáról hogy én is anyuka vagyok! Persze az Anyák Napi ünnepségek édesek, meghatóak és bájosak, és ilyenkor kiderül, hogy a vízálló sminkre kár volt kidobni a pénzt…

Az az igazság hogy nem irigylem szegény Kate-et. A saját esküvőm előtt is majdnem elájultam, pedig azt nem nézte több millió ember élőben.

Olyan lehetne ez a történet, mint egy tündérmese, a húsvétról meg a csokiról, fiúkról és tojásokról. De az az igazság hogy sosem szerettem igazán a húsvétot. Talán azért mert a locsolóknak volt egy olyan szokása hogy korán jöttek. Nekem meg egy olyan hogy későn keltem.

Nos, mindenki tudja, hogy amíg az ember lánya kismama, kénytelen mindenhová magával vinni a gyerekét. Akkor úgy gondoljuk, ez a legnehezebb része, mert a baba hiába van odabenn, mégis elég nagy helyet elfoglal idekinn. Bár ámítanak néhányan azzal: nahát milyen helyes pocakod van! – miközben azt gondolják: Úristen, mikor fog már ez a nő szülni?????

Csak azért mesélem el mert tesóm a lelkemre kötötte, amúgy nincs is semmi érdekes benne. Leszámítva a piros kosztümös, fehér zoknis, fekete lakkcipős nénit. Meg a perecet. Meg a piszoárt a női mosdóban…

Sajnos a számolás nem tartozik mindenki képességei közé, de én megértem. A házszámok ugyanis nem egymás után jönnek, hanem kettesével. Vagyis ha a szomszéd az ötös, akkor mi a hetes. Szívesen elmagyarázom, mivel úgyis minden nap megteszem.