Előre szólok, ez nem egy vicces történet lesz! Azóta nem írtam, amióta visszamentem dolgozni és azt hiszem, ez a legjobb jele annak mennyire nem jól döntöttem. Attól tartok totálisan elveszítettem a humorérzékemet.
Mivel a férjemet kirúgták és hónapokig nem talált munkát, úgy döntöttem jobb, ha én is keresek, végülis rám fér már egy kis agytorna. Eleinte örültem hogy szinte azonnal lett munkám, és tulajdonképpen most is örülhetek, mert kifizetnek, csak éppen nem élvezem. Persze mondhatjuk hogy manapság luxus az olyan munkahely amit szeretünk is, de azért könnyebb lett volna a váltás azt hiszem. Közel egy évig voltam otthon, mint veszélyeztetett terhes, utána pedig mint gondoskodó anyuka, szóval így is rövidebb időt töltöttem otthon mint az átlag. Mégis rettentő nehéz volt a 24 órányi folyamatos együttlétről, áttérni a nyolc órás munkára, plusz utazás és ebédidő. Sajnos Magyarországon nem divat négyórásba felvenni kismamákat, sőt, igazából mint tudjuk, nyolc órás munkát is nehéz találni…Eleinte megszakadt a szívem, hogy nincs az az ajtó amin belépek és megnézhetem hogy alszik-e. Kínlódva lestem az órát, naponta háromszor hazatelefonáltam. Az egyetlen ami megkönnyítette a dolgomat,hogy tudtam hogy az apukájával van otthon, nem egy idegennel. Nekik nem volt nehéz „összeszokni” mert a párom eddig is mindent elvégzett körülötte ami adódott, számukra a környezet is változatlan maradt, nekem viszont rengeteg új dologhoz kellett hozzászoknom. Új hely, új emberek, új munkakör. Nem,egyáltalán nem ment könnyen, és bár azt nem bántam meg hogy visszamentem dolgozni, csak a helyet, de azt nagyon. Csapdába kerültem. Hiába pályáztam más helyekre, még csak be se hívtak, gondolom minden állásra száz munkanélküli pályázik, én meg ne szóljak egy szót se. A férjem otthon minden elvégzett, igazán „mintaanyuka”, igazi háziasszony lett belőle. De láttam rajta, hogy ez azért nem férfinak való, mert bár szívesen megcsinál otthon mindent, azért neki is hiányzik a változatosság, a kollégák és persze az,hogy ő legyen a családfenntartó. Ígyhát én senyvedtem a munkahelyemen, ő pedig otthon. Ekkor kezdtünk el arról beszélgetni, hogy ez így nem mehet tovább…
