Nahát, eljött ez a nap is, úgy írhatok az Anyák Napjáról hogy én is anyuka vagyok! Persze az Anyák Napi ünnepségek édesek, meghatóak és bájosak, és ilyenkor kiderül, hogy a vízálló sminkre kár volt kidobni a pénzt…De azért az anyaságnak vannak egyéb szépségei is, például mikor drága csemeténk enyhén szólva lejárat minket. Én már csak tudom, csomószor leégettem anyukámat! Ilyen eset volt mikor az étteremben egy jókora böfögés után közöltem az én drága, jó anyámmal, hogy „mostmár van hely”, úgyhogy megenném én még a Bécsi szelet maradékát! De biztos akkor sem feszített a büszkeségtől, mikor egy rémisztő autóút után (apám nemigen kímélte a Lada gázpededálját), a boltban hangosan kiabálva jeleztem neki, hogy merre találja a pelenkákat, mert tudom hogy szüksége van rájuk….
Az én kicsi lányom még nem tud beszélni, de kínos helyzetekben azért nem szenvedek hiányt. Például mikor az ügyvéd irodájában ülve, a bőrkanapén elhelyezett babahordozóból jókora pukihangok jöttek – azt még egy felnőtt is megirigyelte volna. Igaz hogy bébi, de annyit legalább már tud, hogy hogyan kell megtörni a csöndet!
Ezek a remek családi sztorik azonban nem csak arra jók, hogy hálával gondoljak az Édesanyámra (Jesszus, miket kellett miattam elviselnie!), hanem arra is, hogy a gyakori felemlegetésükkel mostmár ő égessen le engem – lehetőleg vadidegenek előtt!!!
Szeretlek Anya!
A fotót a Kertész készítette:
http://indafoto.hu/akertesz
