Azt mondják ami 9 hónap alatt feljön, az kilenc hónap alatt megy le. Nem tudom itt most mire gondoltak, de az én zsírpárnáim nagyon jól érzik magukat.
Kb. 15 kilót szedtem fel, azért kábé, mert otthon nem tartok mérleget a súlyos depresszió elkerülése végett, és a védőnő mérlege meg tuti nem kóser. Mert az nem lehet, hogy egy hónap alatt négy kilót híztam.
Szóval maradjuk annyiban, hogy sok vizet tartott vissza a testem, meghát a baba is négy kiló volt, szóval ezért. A kórházban minden nap mérték, reggel, úgyhogy hamar rájöttem, hogy jobb, ha nem iszom meg a reggeli tejeskávét (aminek amúgy igen erősen karamellíze volt), sőt, az sem árt ha a lehető legkevesebb cuccban állok a mérlegre, különben sandán néznek. Ahelyett hogy vigasztaltak volna, hogy a mérleg nyelve csak véletlenül akadt ki, inkább még olyanokat szóltak, hogy egyek sok almát mert az vízhajtó, meg hogy miért nem szülök már,akkor nem híznék tovább. Tényleg? Nahát erre nem is gondoltam! Mindjárt megyek,szólok a babának, hogy indulhat mert már elég a hájból!
Pár héttel a szülés után 12 kilóval mutatott kevesebbet a mérleg, hálát adtam Istennek hogy drága anyám alakját örököltem, aki szülés után kiskamaszokra méretezett naciban tudott kijönni a kórházból. De persze az élet nem habostorta, vagy forró csokoládé – mely utóbbiból nekem igen sokat kellett fogyasztanom, a szoptatáshoz ugyanis szénhidrát kell. Viszont cserébe a baba elszív minden fontos tápanyagot, beleértve fogunkat építő kálciumot, meg a hajunkat tartó nemtommiket, a körmökről már nem is beszélve. Merthogy énrólam fogyott minden, de semmi olyan, amit kilóban lehetne mérni. Fogyózni ilyenkor nem lehet ugye, a gyerek emelgetése meg a babakocsival való őrült rohangálás pedig nem tűnt hatékonynak. Végül oda jutottam, ha ha mostanában társkereső hirdetést kellene feladnom, az valahogy így hangzana: „Enyhén kopaszodó, likas fogazatú, nem átlagos testalkatú anyuka, beépített úszógumival társat keres. Jelige: Narancsbőr nem akadály!”
