Hatalmasra nőttem, de tényleg, óriásira. Mások a 40. héten se produkálnak ekkora hasat mint én, pedig még csak a 33.-on vagyok. Még a doki is azt mondta mikor meglátott: -Hányadik hét is ez, 36.?
Hát nem. Még több mint egy hónap, vagyis kettő, ha túlhordom. Persze tudtam én, hogy ez ilyen, tanultam biológiát, sőt mi több, kitűnő voltam belőle, versenyeket is nyertem. Valamint vannak nőrokonaim, akik már voltak terhesek, például édesanyám – kétszer. Ő mondta, hogy neki nagy hasa volt, de erre senki nem készített fel. A boltban már csak abba a sorba megyek be, amelyikből ki is tudok jönni. De ha esetleg más is betéved, akkor kénytelen vagyok órákat állni a cukor előtt, mert hiába kérném meg a másik vásárlót, úgyse férnénk el egymás mellett. Persze mehetek „hipermárket”-be, de ott meg előretartott kézzel kell közlekednem, és még így sem biztos hogy meg tudom védeni a hasamat a bevásárlókocsiktól, amelyek mintha ész és vezető nélkül közlekednének. Így is az a hülye kis suhanc majdnem fellökött a bejárátnál! Nem lát?? Hát hogyne látna, már 5 km-ről ki lehet szúrni ezt az óriás gömböcöt, mert hiába a kismamadivat, már a kismamaruhák se jönnek rám. Még jó hogy a férjemnek van ez a szép pulóvere.
De útálom hogy megnéznek! Igen, terhes vagyok! Tessék, lehet nézni, ha akarnám se tudnám titkolni. És ezt még 7 vagy akár 8 hétig! Ezután nem megyek sehová! Kész. Itthon fogok ülni, felteszem a lábam és úgy teszek mint más rendes, terhes asszonyok. Szólok a páromnak, hogy hozzon már egy mekis fagyit!
