Itt most nem a teszten megjelenő,gyönyörű, rózsaszín csíkokra gondolok, hanem másra. Ezek konkrétan a hasamon díszelegnek és nem is kilenc, pusztán csak egyetlen hónap alatt kerültek oda. Ugyanis addig sikerült őket távol tartanom, az erre gyártott kencékkel és eljátszottam a gondolattal, hogy ha a drága kisdedem időben kibújik, talán néhányat meg is úsztam volna.
De ő úgy elvolt és úgy rugdosott (itt dobtam sutba a „utolsó hetekben már kevesebbet mozog” elméletet), hogy szinte éreztem hogy széthasadok, hasügyileg. Persze látni nem láttam, ugyanis a hasam eltakarta előlem a hasam alsóbb részeit, de tényleg fájt. Egy kis kézi tükörrel próbáltam feltérképezni a terepet, pontosabban hogy hol kéne krémeznem. Igazán, én sajnálom a kövér embereket, mert nem csak a micsodájuk látványát kell nélkülözniük, de a hasuk alsó részét és a combjukét is. Talán ezért van hogy sokan még ilyen állapotban is képesek miniszoknyát, illetve shortot felvenni és azt hiszik milyen jól áll. Persze, ha nem látják! Viszont így legalább a narancsbőr miatt sem kell aggódniuk. Bár,amíg nagy volt a pocak, én se aggódtam, ugyanis nem tudtam hátrafordulni (ez nem tűnt fel addig amíg nem próbáltam kitolatni az udvarunkból, a kertkapu és a kocsi kárára….). Aztán miután megszületett és én végre jópár kilóval könnyebben állhattam a tükör elé, akkor ért a sokk, hogy a hasam helyén egy piros-fehér csíkos erszényke van. Persze mindenki azt mondja „majd elmúlik” vagy „húsz év múlva már nem is látszik” vagy „kicsit lebarnulsz és szuper lesz”. De meg kell hogy mondjam, hogy ez nem így működik! A csíkok egyáltalán nem tűnnek el, sőt ha fázom, irtó haragosak lesznek és mélyvörös színben játszanak, úgyhogy ezután vagy egyberészes fürdőruhában fekszem a párom mellé, vagy jól befűtök!
