Na nem mintha olyan gyönyörű fiatalemberek pózolnának sárga ruhában, hanem azért mert ez egy esemény.
Ha napjaink a szokásos robottal telnek úgy mint főzés,mosás, takarítás és kedvenc brazil sorozataink pontos nyomonkövetése, a kukásautó megtörheti az egyhangúságot. Egyrészt már kora reggel ki kell ráncigálni a kukát a kapu elé, lehetőleg úgy hogy minden egyes kövecskét érintsünk (jó nagy zajjal), de legjobb ha már előző este kitesszük. Biztos, ami biztos. Ezután folyamatosan figyelni kell, ugyanis a kukánkat bárki ellophatja, még akkor is ha tele van szeméttel és akkor is ha az autó csak délután jön. Nem baj, legalább a szomszédokat is szemmel tartjuk: Már megint ki jött a Pistáékhoz? Ezek nem dolgoznak sose?
Ha végre meghalljuk a várva-várt csörömpölést, azonnal rohanni kell, ki a kukáért, nem számít, bárhol is legyünk. Mert a kuka az szent. Létfontosságú, nélkülözhetetlen. Tudom,mert mi két hónapot vártunk, hogy megkapjuk, de hogy addig hová tegyük a szemetet azt senki nem árulta el. Mikor végre hozzájutottunk, az is csak úgy sikerült, hogy ki kellett veni egy nap szabit és elmenni érte a szolgátatóhoz. Mert állítólag ők kihozták, de senki nem volt itthon. Csak azt nem tudom, akkor miért kellett megadni az összes telefonszámunkat, ha nem hívnak fel hogy egyeztessünk. Nem baj, majd hívnak másért.
Na de azóta, nagy becsben van az „edény”, de nem csak nálunk, az egész utcában! Mindenki lesi, várja az autót, mikor űrítik már ki? És ha végre visszarángattuk a mi kis szürkénket a helyére, meggyőződtünk hogy nem szenvedett maradandó sérülést (mert ezek a mai fiatalok, nem kímélik ám a kukákat) kényelmesen hátradőlhetünk: ez egy remek nap volt!
